A fiatal Darrow a Marson él, bányász, és Vörösnek született, a színekről elnevezett kasztokra épülő társadalom legalacsonyabb rétegébe. Fáradtságot nem ismerve kockáztatja az életét a beomló alagutak és lándzsaviperák közt abban a hitben, hogy sorstársaival lakhatóvá teszi a bolygó felszínét a jövő generációi számára. Darrow még sosem látta a szabad égboltot, ám a kötelességét mégis teljesíti, mert reméli, hogy emberfeletti munkájával a saját gyermekeinek is jobb életet teremt. Egy nap azonban megtudja, hogy a Vörösök elől eltitkolják az igazságot, ugyanis a Mars felszíne már alkalmas az emberi életre. Méghozzá nem is akármilyenre.
Igazságot követelve a kasztjának és bosszúra szomjazva meggyilkolt szerelme miatt, Darrow csatlakozik a földalatti ellenálláshoz, hogy megdöntse az Aranyak zsarnoki uralmát. S céljának elérésében semmi sem gátolhatja meg… Még az sem, hogy olyanná kell válnia, mint gyűlölt ellenségei.
~°♥°~
Véleményem:
A jövőben kasztokra osztott emberek szolgálják ki a kizsákmányoló legfelsőbb réteget, de jön egy hős, hogy megkezdve útját a felemelkedés felé, végül porrá zúzza az igazságtalan rendszert. A sztori ismerős, igaz? Ezerszer hallottuk, elmesélte már nekünk Suzanne Collins, Veronica Roth és még ezer másik író, úgyhogy lehetetlen újat mutatni, igaz? Tévedés! Az elsőkönyves Pierce Brown sikeresen fogta, és csavarta meg a témát, amelyet az Éhezők viadala bestsellerré válása óta oly sokan próbáltak meg újra elmesélni. A Vörös lázadás egyértelműen merít Suzanne Collins művéből, és kicsit talán a Végjátékból is, de képes eléggé eltérő maradni mindkét műtől, hogy ne váljék zavaróvá a párhuzam.
Főhősünk, Darrow még a tizennyolcat sem töltötte be, mégsem az a megszokott kamasz problémákkal küzdő karakter. Boldog házasságban éli egyébként nyomorúságos életét a Mars egyik bányájában, és igyekszik kivenni részét a bolygó lakhatóvá tételének nemes feladatából. Ez a világ azonban törékenyebb, mint azt valaha hitte volna. Elég csupán egy apró szikra, ami események olyan láncolatát indítja el, amely során darabjaira hullik ez a hazugságokból épített kártyavár. Az egyik pillanatban még csupán tanulatlan bányász Darrow hirtelen a hatalmasságok világában találja magát, amely hazugabb és kegyetlenebb még annál is, mint amit valaha képzelni mert. Kémmé válik, és kénytelen a mindennél gyűlöltebb emberek közé vegyülni, de nehéz úgy szem előtt tartani még a legnemesebb ügyet is, ha közben vállvetve kell harcolnod az ellenségeddel a túlélésért.
A főszereplő, Darrow szemén keresztül megismerve lassan bontakozik ki előttünk a bánya aprócska, gyötrelmekkel teli világa, hogy aztán onnan kilépve pillanatok alatt egy egészen új, addig nem ismert univerzum képe táruljon elénk. Az olvasó maga is Darrow-val együtt éli meg a hirtelen átmenetet a két teljesen eltérő világ közt, és azt is vele együtt érezzük át, ahogy az elnyomók elleni érthető, de vak gyűlölet lassan némelyikük kedvelésébe csap át.
Bár maga a történet több helyen is adta volna a lehetőséget, Brown szerencsére nem merül el komolyabban az események morális elemezgetésében, azt inkább az olvasók képzeletére bízza. Nagyszerűen volt képes úgy megalkotni világát, hogy az tökéletes metaforája legyen annak, amiben élünk, de működjön mélyebb mögégondolás nélkül is. Nem próbálja a keretnek használt környezetet az események, és a karakterek elé helyezni, így egy szórakoztatóan pörgős, és brutálisan kemény történet a végeredmény, amely néhol nem nélkülözi a humort sem.
Brown egy percig sem próbálta a hagyományos jók-rosszak vonal két felére csoportosítani a karaktereit. A többségben jelen van mindkét oldal, és ez alól még a főszereplő sem kivétel. Darrow jóravaló fiú, fejlett igazságérzettel, de eleinte sokkal inkább a bosszúvágy viszi előre, mint a benne mélyebben megbúvó nemesebb érzelmek. Okos, de nem ő a legokosabb a könyvben. Erős, de nem ő a legerősebb. Jó, de nem ő a legjobb. Minden első percben mutatott naivitása ellenére olyan mérvű karakterfejlődésen megy át, ami a könyv végére minden kételyünket eloszlatja arról, hogy nem lenne nála alkalmasabb ember a hatalmasok igazságtalan rendszerének rombadöntésére.
Szerencsére Brown a többi karakter kidolgozására is kellő figyelmet fordított. Mindenkinek megvan a maga jól átgondolt, érthető motivációja, és csak azoknál érezni, hogy csupán díszletnek vannak jelen, akikkel nem is volt egyéb az író szándéka. Egy kevés romantikus szálat is kapunk, de a történet nem ad túl sok mozgásteret az ilyesminek, és Brown nagyon bölcsen nem is próbált a reálisan odaillőnél többet belecsempészni.
A Vörös lázadás egy trilógia nyitó epizódjaként tökéletes alapot fektet le a későbbi, nagyobb téttel bíró eseményekhez, de csupán önmagában nézve is megállja a helyét. Mivel a témaválasztás és történetvezetés módja is közelebb áll a klasszikus sci-fikhez, talán inkább férfiközönségnek ajánlott mű, de olyan hölgyek is nyugodtan belefoghatnak, akik szeretik a disztópiákat és/vagy fogékonyak a milicista megközelítésű regényekre.
Értékelés:
~ sgtGiggsy
Megjegyzések
Megjegyzés küldése