Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2013

Megidézve #1

Ha tetszett az idézet, az alábbi könyvet olvasd el:

Ann Aguirre: Enclave – Menedék (Razorland 1.)

A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni. Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis

HWM 1. szám

Köszöntés Nézzétek el nekem, de nem vagyok jó az ilyen előhangolós dolgokban. A magazin ötlete az enyém volt, és szerencsére rengeteg vállalkozó szellemű ember akadt, akik szívesen segítettek nekem, és a közös munkánk eredményeként most megszületett ez a magazin.  Ezúton is köszönöm szépen a segítséget csajok és sgtGiggsy, nélkületek nem sikerült volna. A magazinról csak annyit, hogy nagy közösségnek szól, sokféle érdeklődési területtel, úgyhogy próbáltunk minél színesebb cikkeket megalkotni, hogy mindenki megtalálhassa a magának leginkább megfelelőt. Ugyanakkor könyves blog lévén, mégiscsak megmaradtunk a kaptafánál. Az olvasói leveleket, észrevételeket, óhajokat, sóhajokat a:  hwm.szerkesztoseg@gmail.com  e-mail címre várjuk. Nem is szaporítom tovább a szót, remélem, mindenkinek elnyeri a tetszését a HWM első száma. Kellemes Ünnepeket kívánok! Zephyrine *♥~*~♥* Ebben a bejegyzésben a HWM 1. számának rovatairól olvashatsz rövid leírást, ha pedig felkeltet