Laurellie: Örökké szeretlek ~ Naplótöredékek

2009. november 13.

„A Köztársaság elbukott. S bár a harcok tovább folynak, ezt már mindenki tudja, vagy legalábbis érzi.

Még a méhemben növekvő apró élet is.”

2009. december 24.

„Szenteste van. Ez senkit nem érdekel. A szeretet ünnepe a halál ünnepe lett.

Reggel, pontosan 5:42-kor Japán atombombát dobott New Yorkra.”

2010. február 14.

„Ma megszületett a lányom Anne. Gyönyörű kisbaba. Az orvosok és a nővérek nem győzik dicsérni.

Sokat sír. De ez így van jól. A világban – ahová született – eluralkodott a téboly.

Senkiben nem lehet megbízni. Bárki lehet áruló.”

2010. augusztus 14.

„Anne ma fél éves. Gyönyörű, és szépen fejlődik. Imádom nézni, ahogy nevető ezüstszürke szemeit az enyémbe fúrja, és kacagni kezd.

Ez az apró lény az életem.”

 2010. szeptember 23.

„Félek. Féltem Anne-t is. A háború a „világok” közt egyre véresebb. Keresik a Köztársaság híveit, hogy kivégezhessék őket.

Félek.”

2011. február 14.

„Anne egy éves lett. Már jár, és beszél. Emellett érzi a szorongásomat. Nem tudom eltitkolni előle. Túl szoros a kapocs köztünk.”

2011. április 18.

„Ma fontos döntést hoztam. Hogy megvédjem lányom életét, megválok tőle. Arról győzködöm magam, hogy helyesen cselekszem. Neki ez lesz a legjobb. Nem számít, hogy úgy érzem, a szívemtől válok meg.

Csak az a fontos, hogy Anne biztonságban legyen.”

2011. április 19.

„Levelet írtam, melyet Anne megkap a családtól, akikhez leteszem. A házaspárt nagy gonddal választottam ki. Tudom, hogy nem lehet gyermekük, pedig nagyon szeretnének. Most kapnak egyet. Az enyémet. Tudom, hogy vigyázni fognak rá. Nem hagyják, hogy baja essen.

Így lesz a legjobb, győzködöm magam.”

2011. április 20.

„Megtettem. És egy részem ma meghalt.

Schopenhauer szavaival élve: teljesen felfoghatatlan, hogy az, ami valamikor a valóság minden erejével létezett, egyszer csak semmivé válhat, és az ezután következő örökkévalóságban semmiként létezzen tovább.”

2012. október 13.

„Ma meglestem Anne-t, amikor sétálni vitték. Ó, az én gyönyörű kislányom minden járókelőt levett a lábáról. Elsétáltam mellettük, s rám mosolygott.”

  

2012. október 14.

„Megtaláltak, s elvittek. Most már a börtönben írom naplóm utolsó sorait. Holnap kivégeznek, de azzal a biztos tudattal hagyom el az élők világát, hogy jót cselekedtem.

Megszültem egy egycsodálatos gyermeket. Együtt voltunk. Összetartoztunk, és boldogok voltunk, még ha rövid ideig is.

Azután megmentettem az életét. Egy boldogabb sorsot adtam neki.

S bár a fizikai halálom holnap lesz, már akkor meghaltam, amikor letettem a fiatal házaspár ajtaja elé.”

2012. október 15.

„Két óra múlva kivégeznek. Nem félek. Már nem. Beletörődtem a sorsomba. S ha egyszer valami véletlen folytán kislányom, kezedbe kerül ez a napló, tudd, hogy sajnálom, amit tettem, de neked ez volt a legjobb.

BOCSÁSS MEG! SZERETLEK KISLÁNYOM!”

A SZERETET ÖRÖK. NINCSENEK HATÁRAI.

HA VALAKIT IGAZÁN SZERETÜNK, AZT ELENGEDJÜK.

AKKOR IS, HA SZÖRNYEN FÁJ.

ELENGEDJÜK, MERT TUDJUK, HOGY NEKI AZ A LEGJOBB.