Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak? Szép új világ?
Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.
Te vajon túlélnéd?
~°♥°~
Véleményem:
Nem túl nagy titok, hogy a disztópia műfaja és én eléggé hadilábon állunk egymással, így mindig félve vágok bele egy-egy ilyen történetbe. Először a könyv borítójára figyeltem fel (mert hát bárki, bármit mond, egy borító nagyon is meggyőző tud lenni!), majd csak utána foglalkoztam a fülszöveggel. Ekkor még nem teljesen éreztem azt, hogy nekem szükségem lenne erre a könyvre, de ahogy kinyitottam és elolvastam az első sorokat, minden kétségem elszállt.
"Tehát, ha minden egyes részünk életben marad, de valaki másban… akkor élők vagyunk vagy holtak?"
Ahogyan a Sötét örvény jelzés is mutatja, ez nem egy vidám és könnyed történet, és ahogyan az ajánlója mondja: borzongat és felkavar.
A történet rögtön a háttérvilág megértéséhez szükséges alapok lefektetésével indít.
A háború utáni világ megváltozott, az emberi élet bár szent és sérthetetlen, de csak egy bizonyos időintervallumon belül. A 13 és 18 év közötti kamaszok szülei azonban dönthetnek úgy törvényesen – egyetlen papír kitöltésével –, hogy a gyermeküket egy szép új élet reményében bontásra ítélik. A bontás révén így az alanynak esélye nyílik a testrészei máshoz kerülése révén egy új, és hasznos életre, egy olyan életre, ami nem biztos, hogy „előző” életében megadatott neki.
Nem szeretném feszegetni, hogy erről mit gondolok, de tény, hogy mindenképpen elgondolkodtató a téma, hogy mennyire áll ez messze a mai világunktól…
A történet fő szálát három bontásra ítélt tizenéves szemszöge adja. Connoré, a srácé, aki akaratán kívül is mindig valami bajba keveredik. Risaé, az árva lányé, aki maga a két lábon járó józanész. És Levé, a „tizedé”, aki révén a vallás újabb oldalát ismerhetjük meg. (A tized itt ugyanúgy értelmezendő, mint az egyházi tized. Értsd: Vallásos család minden vagyonának egy tized részét Istennek ajánlja, így a tíz gyermeke közül egyet felajánl bontásra.)
A három fiatal egy véletlennek köszönhetően fut egymásba, és innentől teljesen összekapcsolódik a történetük. És bár megesik, hogy külön utakon járnak, mégis szorosan egymásba fonódik minden tettük, és ezek igen is kihatással vannak a másik dolgaira. Nyommal követhetjük a szökésüket, hogy hogyan lesznek törvényen kívüliek, hogyan próbálnak közösen és külön-külön a társadalom peremén egyensúlyozva beilleszkedni egy olyan világba, ami a halálba küldte őket.
Akik olvasták a Trónok harcát, azoknak nem lesz furcsa a könyv felépítése, de akik nem, azoknak első körben zavaró lehet, hogy a három főszál mellett, megannyi szereplő szemszögéből láthatjuk az események folyamát. Bevallom, első körben kicsit értelmetlenül hat, hogy miért kell egy-egy adott szereplő oda, még ha olyan jelentéktelen is, mint egy ifi-zsaru, de ahogy peregnek a lapok és göngyölődik fel a történet, úgy nyernek értelmet a szemszögek.
"Egy dolgot mindenképpen megtanul az, aki ilyen sokáig él, mint én: nincsenek se jó, se teljesen rossz emberek. Egész életünkben felváltva járkálunk a sötétségben és a fényben."
Számomra a legélvezetesebb szemszög Connoré volt. A srácban annyival több van, mint amit láttatni enged! Van egyfajta eszeveszett védelmező ösztön benne, ami miatt bár sokszor jót cselekszik, de mégis rendszerint cseberből-vödörbe esik miatta. Az egyik ilyen alkalom az volt, mikor találkozott a többiekkel. És bár először a szövetségük puszta érdeki alapon jött létre – legalábbis Risa és az Ő részéről –, ahogy múlik az idő, úgy fordul át valami többe. Itt kell megemlítenem, hogy egyszer-kétszer érezhető néminemű szikra közöttük, de nem ezen van az alaphangsúly.
A szövetségük azonban nem sokáig tart, mert ott van Lev, a vallásos fiú, aki a neveltetése révén, nem tudja elfogadni Connor és Lisa nézőpontját, hiszen belé belénevelték azt, hogy „tizednek” lenni már pedig jó dolog, és ha szétbontják, azzal a nagyobb jót szolgálja. Számomra a történet legnegatívabb karaktere lett ezzel Ő, noha voltak olyan részek, ahol megvillantotta azt az oldalát, amit talán kedvelni is tudtam volna, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy eltörölje mindazt, amit előtte tett. És, hogy egyáltalán el tudjam fogadni azt a már-már fanatikus halál- és teljesítésivágyat, ami munkált benne.
A csapat legstabilabb tagja Risa volt. Árvaházi neveltetésének köszönhetően már kellően felkészült az „életre” és korát jóval meghaladva képes átlátni a helyzeteket, és végiggondolni egy-két dolog esetleges kimenetelét. Bár először nem igazán tudtam őt hova tenni, de ahogy Connorral halad előre a történetük úgy vált egyre kedvelhetőbbé számomra.
Hármójukon kívül, akit még meg kell említenem, az mindenképpen Roland, a történet másik negatív pólusa számomra. Nem igazán szeretném senkihez sem hasonlítgatni, de Ő tipikusan az a fajta ember, akiből a lehető legrosszabb vezető válik, ha hatalmat kap. Ő olyan, aki addig, míg az érdeke szolgálja, mindenki képébe teszi a szépet, de utána átgázol rajtuk. És amíg az érdek megengedi, addig embereket toboroz maga mellé, hogy ezáltal legyen erősebb, mert tudja, hogy egyedül kevés lenne. És valóban kevés is volt. Néha volt egy-egy pillanat vele kapcsolatban, mikor hittem neki, de utólag belegondolva, pontosan ez volt a célja, hogy megvezessen – hogy mindenkit megvezessen.
„…mert a cápát megszelídítette egy fiú lelke. Nem – egy férfié.”
Összességében azt kell mondanom, hogy ez egy remekül megírt és felépített történet. Színes és teljesen logikus háttérvilággal, érdekes karakterekkel, akik miatt érdemes lerágnia az embernek mind a tíz körmét. Mindenki bátran vegye kezébe ezt a könyvet, mert minden megvan benne, amitől a kedvencek polcán landolhat.
De, hogy kiknek ajánlom főleg?
Azoknak, akik szeretik a disztópiát, mint műfajt.
Azoknak, akik nem rettennek meg a komolyabb és töményebb témáktól.
Azoknak, akik szerették az Éhezők viadalát, de többre vágynak.
És végül, de nem utolsó sorban: Azoknak, akik egy zseniális könyvet szeretnének olvasni. :)
Értékelés:
~ Official Outsider
Megjegyzések
Megjegyzés küldése