Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2016

HWM 18. szám

Kedves Olvasók! Ismét eljött a december, itt vannak az ünnepek, és ezzel együtt magazinunk 3. születésnapja is vészesen közeleg. Mint azt már megszokhattátok, ebben az időszakban több nyereményjáték és meglepetés is várni szokott benneteket, úgyhogy legyetek résen, és kövessétek a Facebook oldalunkat, nehogy lemaradja­tok valamiről. J Köszönjük az egész éves kitartásotokat, hogy végig mellettünk voltatok, és remél­jük, a továbbiakban is lelkes olvasói lesz­tek a lapunknak és websorozatainknak is. :D ~ HWMagazin Újabb borítószavazásunk: Decemberi lapszámunk borítószavazásán a téli évszakhoz köthető regények borítóit láthatjátok. Vagy a megjelenésük dátuma, vagy maga a történet kapcsolódik e jeles ünnephez. Döntsétek el ti, hogy melyik kapta a legszebbet. Felül jobbra Aurora Rose Reynolds: Until Ashyln c. regényéhez tartozó borítót láthatjátok. Felül balra Alexa Riley: Stealing Christmas c. regényének borítóját szemlélhetitek meg. Alul jobbra Cora

Hírek a Túl késővel kapcsolatban

Többen kérdeztétek, hogy mikor érkezik a Túl késő folytatása. Már elkészültünk a következő fejezettel, de időközben megtudtuk, hogy a Könyvmolyképző hivatalosan is tervezi megjelentetni a történetet. Bár a fordításunk legális, mert engedélyt kaptunk Colleen Hoovertől az elkészítésére, a hivatalos megjelentetés megkavarja a dolgokat. Hogy elkerüljük a jogi problémákat, írtunk a Könyvmolyképzőnek, és még mindig a válaszukat várjuk a történet sorsát illetően. Sajnáljuk, hogy nem tudunk jobb hírekkel szolgálni, és reméljük, a Könyvmolyképző mihamarabb reagál az üzenetünkre.   ~ HWMagazin Team      

HWM 17. szám

Kedves Olvasók!  A nyári szünet után egy friss, halloweeni számmal jelentkezünk. Az el­telt időben történt néhány változás a szer­kesztőségünkben, amiről a későbbiek fo­lyamán ti is értesülni fogtok, illetve hama­rosan bővítjük websorozat kínálatunkat Penelope Douglas: Adrenalin c. váloga­tásgyűjteményével. Érkezik továbbá a Kerül, amibe kerül kö­vetkező fejezete is. Amint lesz pontosabb információnk róla, a Facebook oldalunkon értesítünk benneteket. Ami fontos még, hogy ezentúl az összes websorozatunkat a wattpad oldalon fogjá­tok megtalálni. A 17. lapszá-munkhoz pedig jó szemez­getést mindenkinek. ~ HWMagazin Team Újabb borítószavazásunk:   Ez alkalommal érdekes, már-már mulatságos borítókat gyűjtöttem össze nektek, hogy nemes egyszerűséggel megszavaztassam, melyik tetszik nektek a legjobban. Felül jobbra Jordi Llobregat: Vesalius titka borítóját láthatjátok.   Felül balra Semih Ҫalışkan: Bir Bar Filozofu-ét.   Alul jobbra Charles Demers: The Horrors

HWM 16. szám

Kedves Olvasóink! Nemcsak hozzátok, a szerkesztőségbe is beköszöntött a nyár, ami hatással van lapszámaink megjelenésére is. Hogy cikkíróink is élvezni tudják a meleg napokat, a következő, 17. számunk csak októberben fog megjelenni. Emellett gondolkodunk azon is, hogy hamarosan meghirdetünk néhány cikkírói pozíciót; maradjatok lesen, hátha szeretnétek csatlakozni kis csapatunkhoz. További hír, hogy websorozataink már elérhetőek wattpadon is, a következő linken: https://www.wattpad.com/user/HWMagazin Jó olvasgatást és kellemes nyarat mindenkinek! ~ HWMagazin Team Újabb borítószavazásunk: A Borítószavazás rovat mindig megmozgatja az agytekervényeimet, ez ezen alkalommal sem volt másképp. Nyár = ruhák Megállja ez a helyét? Nos, elnézve minket, nőket (elnézést uraim), ez nagyon is igaznak bizonyul. ;)  Ez alkalommal azt szavazzátok tehát meg, melyik egyszerű, de ugyanakkor csinos ruhás borító tetszik nektek a legjobban. Felül jobbra Truman Capote

Kim Karr: No Pants Required

Én, Makayla Alexander, a fejembe vettem, hogy megváltozom. Szóval, amikor egy állati dögös férfi száll fel a repülőgépre és megvillantja kockás hasizmait, minden figyelmemet neki szentelem. Amikor mellém ül, és felajánlja a mogyoróit, nem tudok neki ellenállni. De amikor majdnem megfulladok, és azt mondja, hogy dolgoznom kell a garatreflexemen, felmerül bennem, hogy talán túl sokra vállalkoztam. Mire észbe kapok, már a mosdóban vagyunk, hogy csatlakozzunk a Mile High Klub* tagjai közé. Hadd mondjam el... bárki állítja is, hogy könnyű 37000 láb magasban szexelni, hazudik. Miután a légiutas-kísérő rajtakap bennünket akció közben, csak az enyhít valamelyest az oltári kínos helyzetemen, hogy soha többé nem fogok találkozni a férfivel.  Órákkal később már azon töprengek, vajon a sors engedi-e valaha, hogy új emberré váljak. Mert a Sors egy szeszélyes ribanc. Ugyanis a férfi, aki mellettem ült a repülőn, nem más, mint az új szomszédom. Bár úgy tűnik, útjaink sorssze

Borítómánia Keddvedre ~ Julia Quinn

A kosztümös romantikus regények (ahogy én szeretem nevezni őket :D) koronázatlan királynője számomra Julia Quinn. A Bridgerton család sorozatát szerintem be sem kell mutatnom a romantikus műfaj kedvelőinek, mert mindenki hallott már róla. Bájos, humoros, könnyed szerelmi történeteket kapuk általában az írónőtől, és ha érint is komolyabb témát, a könyvei soha nem törik össze a lelki világomat. Hozzá mindig bátran fordulhatok, amikor egy felhőtlenül jó délutánra vágyom. Korábban türelmetlenül vártam a magyar megjelenéseket, és mindig irigykedtem az angolul tudókra, mert ők hamarabb elolvashatták az új részeket. Aztán én is megtanultam angolul, de még mindig nem mertem nekiállni, mert azt hittem, kosztümös voltából kiindulva biztos nehéz a nyelvezete. De amikor érkezett a hír, hogy jön a Because of Miss Bridgerton , tudtam, hogy nem fogom tudni kivárni a magyar megjelenést, és amint lehetett, megvettem Amazonról az e-olvasómra. Egy kicsit többe került, mint a többi e-könyv, amit ált

Kim Holden: Bright Side nyereményjáték

Titkok. Mindenkinek van egy. Némelyik nagyobb, mint a másik.  És amikor a titkokra fény derül…  Némelyik meggyógyít…  Míg más elpusztít.  Kate Sedgwick élete minden, csak nem átlagos. Megrázó veszteségeken és tragédiákon ment keresztül, mégis sikerült megőriznie az optimizmusát, és továbbra is mindenben a szépet keresi (elvégre megvan az oka, miért szólítja Bright Side-nak a legjobb barátja, Gus). Kate erős akaratú, vicces, okos és rendkívül tehetséges zenész. Aki soha nem hitt a szerelemben. Ezért, amikor elhagyja San Diegót, hogy egy kisvárosi főiskolán folytassa tanulmányait Minnesotában, egyáltalán nem számít arra, hogy beleszeret Keller Banksbe. Mindkettejükben fellángolnak az érzelmek.  Mindketten harcolnak ellene.  Mindketten titkolnak valamit.  És amikor a titkokra fény derül…  Némelyik meggyógyít…  Míg más elpusztít. ~°♥°~ Mesélj egy kicsit, mi fogott meg először a regényben? Miért döntöttél úgy, hogy megveszed? A fülszöveg keltette fel az érde