A.M. Aranth: Cleadur – Dobszó a ködben (Holdárnyék sorozat 1.)

Amy Soleil élete nem egyszerű.

Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.

Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe. 

Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut. 

Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.

Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.

A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.

~°♥°~

Legelőször is szeretnék köszönetet mondani a Főnix Könyvműhelynek, amiért rendelkezésemre bocsátotta a könyvet. 

Kezdetben kétségeim voltak a könyvvel kapcsolatban, talán ez azzal volt összefüggésben, hogy a főszereplők a 14-15 éves korosztályhoz tartoznak, és bár sok fantasyt olvasok, ahol a tizenéves korosztályból valók a főhősök, ez nekem fiatal. De ez személyes. ;) Eleinte emlékeztetnem kellett magamat erre, aztán megfeledkeztem róla.

A fogalmazásmódja tetszett a könyvnek, a több elütés és néhány érdekes kifejezés ellenére. Az nem tetszett annyira, hogy igazából nem érzem magamhoz nagyon egyik szereplőt sem közel. Kedvelek többet is, de egyelőre várat még magára, hogy legyen egy kedvencem közülük. Valamint, amivel még gondom volt, hogy időnként nagyon lassú hangvételű volt a könyv, tudom én, hogy ez még csak az első rész... de szerencsére a végére felpörgött, és csak remélni tudom, hogy annak ellenére, mennyi mindent megtudtunk a könyv végén, még jócskán tartogat meglepetéseket a többi részre is.

Néhány jelenetet különösen szerettem, pl. amikor gyakorolnak a koncertjükre, komolyan mondom, olvasás közben hallottam a zenét, és velük együtt tomboltam a főpróbán. 

Nagyon tetszett a köd ötlete, és igazán kíváncsi lennék, milyen összefüggése van a macskával (igen, tudom, hogy van rá utalás, de nem akarok spoilerezni ;) ). Valamint néha annyira beleéltem magam a könyvbe, hogy este elalvás előtt jobbra fordultam a labirintusban... Aki már olvasta, tudja, miről beszélek. ;) És sárgaszemű macskával sem volt a legjobb álmodni. :D

Vagy amit még nagyon jónak és egyedinek találtam, hogy nem fejezetfelosztás van, hanem track-ek. Remélem, azért a többi részben a romantika jobban előtérbe kerül. :D Mindenesetre nyitott vagyok a többi részre is.

Bár összességében négy csillagra értékeltem a könyvet, de valamit azért csak tudhat, hiszen amikor a végére értem, a legszívesebben azonnal kezdtem volna a következő részt. ;) Szóval mindenképpen be fogom szerezni magamnak a második kötetet is, és csak remélni tudom, hogy nem lesz függővéges. ;)

Kedvenc idézetek:

„Hímzés, szűkített derék, fodor? Jerry fiam, Barbie-ház volt otthon Transformers-figurák helyett?”

„- Végtére is... hogy szokta mondani a diri? Mi vagyunk egymásnak a... mécsesek?

- A lámpások, ember. Lámpások...”


Értékelés:

~ Leila