Sherrilyn Kenyon: Infinity (Chronicles of Nick 1.)

Nick Gautier egy átlagos 14 éves, aki rossz társaságba keveredik, de egy végzetszerű éjszakán minden megváltozik. Az élete véget ér, és elkezdődik egy új, egy olyan világban, ami minden képzeletét felülmúlja. Az új ellenségeihez képest a régiek kispadosok voltak (szó szerint), és Nicknek fel kell vennie a tempót, különben hullazsákban végzi. Ez egy ölsz vagy meghalsz játék, amelynek hirtelen kerül a középpontjába egy olyan fiú, akinek az újonnan megtalált erejénél csak az a képessége hatalmasabb, amivel pillanatok alatt fel tud bosszantani bárkit.

Most már csak arra van szüksége, hogy találjon valakit, aki segít neki harcolni azokkal a démonokkal, akik nem benne élnek.

~°♥°~

Miért olvastatnám el mindenkivel ezt a könyvet?

Számos okból én ezt a könyvet kötelező olvasmánnyá nyilvánítanám – a Harry Potter, a Gergő-sorozat és a Bartimaeus-trilógia mellett.

Ez első, és talán legfontosabb az, hogy Nick szemén keresztül tökéletes példáját láthatjuk az emberi diszkriminációnak. Elborzadtam, mikor először olvastam ezt a könyvet, de mikor jobban elgondolkodtam rajta, rájöttem, hogy milyen igaz az, amit itt bemutatnak. Hogy az emberek milyen gyorsan ítélnek a kinézet, a szülők, az anyagi helyzet alapján. És ez szerintem végtelenül elszomorító. Főleg, hogy a legtöbbször ez önmagát beteljesítő jóslattá válik. Ha az embertől mindenki azt várja, hogy egy senkivé, egy bűnözővé váljon, akkor az illető általában nem is végzi jobban. És utána azok, akik előre elítélték, büszkén bólogatnak, és azt mondják: igazunk volt.

A másik téma, amit többek között körbejár az, hogy a szülők milyen gyakran nem adnak hitelt a gyermekük szavának. Természetes, hogy egy gyerek nem mond mindig igazat, de azért azt sosem állítanám, hogy minden gyerek megrögzött hazudozó. És szerintem egy anyának mindig a gyermeke oldalán kellene állnia. Nick többször is megmondja az anyjának, mi folyik az iskolájában, de az anyja elintézi azzal, hogy ezt az iskola szabályzata tiltja, ergó ez nem történhetett meg, tehát Nick hazudik. Mert természetesen minden a papírforma szerint megy minden, ahol emberek vannak! És a tanárok is szép példányok ám! Én már csak azt nem értem, az ilyenek minek mennek el tanárnak!

A főszereplő:

Az egész sorozat Nickről szól, akinek bőven kijutott az élet keményebbik oldalából, és a monológ részeket olvasva, az embernek az az érzése, hogy Nick egy harmincéves, megcsömörlött, fásult felnőtt gondolatai köszönnének vissza. Mégsem lehet Nickre olyan egyszerűen ráhúzni azt, hogy koravén, mert Kenyon nagyszerűen operál a jellemével, és igenis érezteti rajta, hogy egy tinédzser, így leginkább a sokat megélt és sokat tapasztalt, éles-elméjű fiatalkategóriába lehetne sorolni. És a humorérzéke!!! Az valami elképesztő! Az, ahogy megéli, és elkönyveli az eseményeket, ahogy lereagálja, azt mind átszövi egy végtelenül humoros hozzáállás, ami a legfőbb pozitívuma a könyvnek. Ha más nem is, szerint Nick narrálása miatt mindenki, aki belekezd, be is fogja fejezni, mert ha egyszer valaki megszereti Nicket, azt magával ragadja, és nem is engedi el.

Ami mégis egyedi az egészben az, hogy Nick végzete az, hogy gonosszá váljon. Ahogy Kenyon ezt kihasználja… Azt tanítani kellene! Biztos, hogy van más olyan könyv is, aminek egy antagonista a főszereplője, én még nem futottam bele, de szerintem ritka az, hogy valaki arról ír, hogyan lesz valakiből (jobb szó híján) gonosz. Félreértés ne essék, Nick nem gonosz, mégis azok, akik az életet, a világ rendjét őrzik, főellenségüknek tekintik, és időnként Nicknek is komolyan küzdenie kell a kísértéssel. És ez… ez leírhatatlan. Főleg, hogy közben feszegetik annak a kérdését is, hogy most akkor a gonoszság választás kérdése vagy nem? Ki az igazi gonosz? Az, akit a végzet kijelölt rá, és nincs más választása, vagy aki negédes mosollyal átveri a barátját, elcsábítja, hogy aztán könnyebb legyen megölni?

A legtöbb könyv főhőse egy irgalmas szamaritánus (vagy annak próbálják beállítani), és Nick minden, csak az nem. Nem tökéletes, vannak erősen törvénysértő húzásai, de alapvetően egy talpraesett, nagyszájú, gyorsfelfogású, és kellően szkeptikus figura, aki üde jellem a sok, tömeggyártott, „túl hülye hogy éljen” karakterei között (Fallen – Luce, Blue Moon – Ever, Goddess Test – Kate, The Dark Divine – Grace ~ elnézést kérek a rajongóktól, de nekem ez a véleményem).

A történetről: 

A Sötét vágyak vadásza sorozat olvasóinak a legtöbb karakter (Kyrian, Acheron, Lisa, Rosa, Tabitha, Erik) már ismerősek lesznek, ahogy néhány lény (Sötét- és Vér-vadászok, Daimonok, Charonték) is. Sokaktól hallottam, hogy attól félnek, hogy túlzóan sok ismétlés és szájbarágás lesz, de ezúton mindenkit megnyugtatnék, a kötelező 5 soros ismétlést leszámítva nem lesz sok zagyválás és értetlenkedés. 

Viszont, jönnek be új lények, és új szereplők, akiken továbbra is látszik, hogy Kenyon munkái: kidolgozottak, érdekesek, mind komoly múlttal, és mély, meg komoly (vagy nem teljesen komoly) személyiségekkel. 

Az írásmód a régi, követhető, színes, ügyes, érzékletes. Kenyonos. 

A karakterek: 

Akit először kiemelnék, az Nekoda. Ő teljesen új a SVV világban, és érdekes színfolt, a megosztott hűségével, és a rejtélyes „múltjával” együtt. A negyedik rész végére egy-két információt megtudunk már róla, de még így sem eleget ahhoz, hogy kielégítse a kíváncsiságunkat. Sajnos többet spoiler nélkül nem tudok írni róla, de annyit mondok, nehéz eldönteni azt, hogy most akkor ki és mi is ő – azt leszámítva, hogy Nick ellenségei küldték.

Caleb a másik, akinek a humora épp olyan határtalan és a fekete, mint az esti égbolt. Nagyon élveztem a jeleneteit, főleg, hogy róla kivételesen megtudjuk, ki és mi, és az is hamar tisztázódik, hogy egy nagyon öreg, és sok poklot megjárt lélek. Sajnos spoiler nélkül újfent csak nem sokat mondhatok róla, de azt megemlíteném, hogy Caleb viszont már szerepelt a SVV sorozatban (Styxx), még ha nem is sokáig.

Bubba és Mark… hát igen, róluk többet nem is kell mondani. Annyira őrültek és közveszélyesek, hogy az már komikus. És akkor miért is van az, hogy mindig nekik van igazuk?

Kyrian… ő is viszonylag korán bejön a képbe, és itt egy teljesen más arcát láthatjuk, mint az Éjféli vadban. Bevallom őszintén, én őt ott nem bírtam, itt viszont egy rendkívül szimpatikus, és kedvelhető személy.

Virgil Ward, a (szó szerint) vérszívó ügyvéd, aki a kárhozottakat védi, mert ahogy ő mondja „az átkozottaknak is szükségük van jogi képviselőre. Sőt, nekik általában gyakrabban.”

És végre, végre láthatjuk Adarian Malachait is, élőben és testközelből. Sok szerepe nincs, de az, amíg benne van… az ütős. És ellentmondásos.

Összességében: 

Ez egy kivételes, izgalmas, humoros és megnyerő könyv. Én élveztem, néha úgy kacagtam, hogy lefordultam a székről, kellően vicces, kellően fordulatos, néhol komoly, de végig érdekes. Nick személyisége páratlan, és utánozhatatlan, akárcsak Kenyon írói stílusa.

Bármelyik korosztálynak nyugodt szívvel ajánlom. A fiataloknak íródott, felnőtt tartalom nincs benne, mégis mély, komoly mélységeket boncolgat, ami a felnőttek számára is érdekes lehet. SVV- és Nick-rajongóknak kötelező darab!


Idézetek:

„– Inzultálta az anyámat.
– Az nem mentség az erőszakra.
Ez hideg zuhanyként érte. Az az álszent disznó – Nick nem fogja ezt válasz nélkül hagyni.
– Tényleg? Nos, tudja, Mr. Peters, tegnap láttam az anyját meztelenül, és ahhoz képest, hogy öreg, mint az országút, nagyon szép…”

„Térjetek vissza abba a média generálta kómába, ahol elhihetitek a mohó politikusok minden egyes hazugságát, akik csak irányítani akarnak titeket az ocsmány féligazságaikkal, és a fogyasztói társadalom őrületével.” (Bubba)

„– Van egy vadászpuskám, és egy markolóm, és senki nem keres holttesteket egy rozsdás tank alatt.” (Bubba)

„Isten a barátokkal kér bocsánatot a családért.”

„– Gorgók… nők, akik olyan csúnyák, hogy bármelyik rájuk néző férfit kővé változtatják.
– Áhh… a gimiben pont ilyen az irodalomtanárom, Ms. Richard. Olyan felsőbbrendűnek és fontosnak érzi magát, hogy le merném fogadni, meg van győződve róla, hogy az iskolát róla nevezték el.”

„– Akkor a végtelenségbe!
Nick értetlenkedve nézett. – Ezt hogy érted?
– Apám mindig ezt mondta gyerekként. A végtelenségbe, ami azt jelenti, hogy a vég után látni fogsz valamit.
– Hiszen a végtelennek nincs is vége.
– Épp ez az, ami azt jelenti, hogy mindegy, mi történik, folytatnod kell tovább. Újra és újra és újra. Mindig van megoldás. És ha valamit a végtelenségig kell üldöznöd, akkor jobb, ha felkötöd a nagyfiú-gatyádat, és a beleveted magad a dolgok sűrűjébe.”


Értékelés:

~ Sephiroth