Kellemes, nyári éjszaka volt, de a levegőben már érezni lehetett a közelgő vihar előhangjait. A szellő lágyan fújt be a kis faház ablakán, meglebbentve a fehér függönyöket. Lassan kúszott a meghitt szoba levegőjébe, s óvatosan cirógatta meg az ágyban fekvő nő göndör, mézszín fürtjeit. Pandora nyugtalanul fordult a másik oldalára. Az álom, mely hónapok óta kínozta, most sem hagyta nyugodni. Újra látta. A mennyei muzsika hívta, vonzotta magához, s neki minden vágya volt, hogy a Hermésztől kapott, gyönyörűen megmunkált szelence fedelét végre felnyithassa. - Nem szabad! – motyogta, s gondolataira mintha csak válaszképp tenné, a zene még édesebben szólt. – Nem… szabad… - Te vagy a csupa ajándék Pandora, az istenek szülötte. – A hang lágyan úszott be álmaiba. – Héphaisztosz formált, Aphrodité adott bájos küllemet, s maga Hermész tett csábító szavakat ajkaid közé… Hogy lehetne tilos, amit annyira szeretnél? - Nem… szab… - Ne küzdj ellene Pandora! A sorsod nem kerülheted el… A csábító ze...