Mackenzie „Max” Millernek van egy problémája. A szülei meglepetésként váratlanul meglátogatják, és ha meglátják festett haját, a tetoválásait és a piercingjeit, talán még ki is tagadják a lányukat. És ami ennél is rosszabb, arra számítanak, hogy a barátja egy rendes, kedves fiú, nem pedig egy Mace nevű, tetovált nyakú srác, aki egy bandában zenél. A hazugságok hálója kis híján megfojtja Maxet, ám ekkor találkozik Cade-del.
Cade azért költözött Philadelphiába, hogy színész legyen, és maga mögött hagyja a problémáit Texasban. Eddig azonban a problémáktól nem sikerült megszabadulnia, a színpadra pedig nem sok alkalommal jutott fel. Amikor Max megszólítja egy kávézóban, és azzal az őrült ötlettel áll elő, hogy játssza el a barátja szerepét… Cade beleegyezik.
Az alakítása azonban túl jól sikerül, ezért arra kényszerülnek, hogy tovább folytassák a játékot. Minél hosszabb ideig színlelik a kapcsolatot, annál valóságosabbá válik.
~°♥°~
* Mesélj egy kicsit a történet elejéről, hogy te hogyan láttad? Mit alakítottál volna máshogy?
Ellie: A fülszöveg alapján nem estem hasra a könyvtől, de azért elég nagy reményekkel vágtam bele. Azt tudni kell, hogy egy romantikus sztorinak sokat kell letennie nálam az asztalra, hogy azt mondjam igen ez top könyv és újra elolvasnám. Na, ez nem lett az. Nem a legrosszabb, amit olvastam. Gyenge középnek mondanám. (A ”festős” könyvet nem bírtam végig olvasni ezt legalább igen.) Rá is világítanák miért. Volt pár baki a könyvben, ami lehet írónői hiba, de lehet, hogy fordítói hiba. Nem tudom, de jókat nevettem rajta „ezt mégis hogy?” felkiáltással.
A sztori nagyjából annyi mit a fülszöveg takar. Számomra az volt a buktató, ahogy Max viselkedett. A szülei tényleg cukik voltak. Még ha tegyük fel undokok vagy szemetek lettek volna vele valahol, (de csak talán) megértettem volna a reakcióit, de így nem. Felelőtlen, ostoba benyomást tett rám és ez rányomta a bélyegét a könyvre. Ez a sok „dráma” nekem sok volt. Sokszor elkalandoztam közben, nem kötött igazán le.
Hát ha én írhattam volna akkor az első az lett volna, hogy Max-nek lekevertem volna pár pofont, hogy gondolkodjon már felnőtten és aztán indulhat a történet.
Jules: Az elején Cade fejében vagyunk. Szegény még mindig szenved Bliss miatt. És ki mással is találkozna éppen, ha nem épp vele és Garrick-kel. Meg kell, hogy mondjam, soha nem hittem ebben a viszonzatlan szerelmesek, vagy exek maradjanak barátok dologban. Persze lehet barátkozni, de nem azonnal. Előbb az elszakadást kell kiböjtölni, aztán csak utána. De itt mindenki színész, hát szerepet játszik. Eljátsszák milyen jó emberek, milyen jó barátok. És ha ez nem lenne elég, Garrick túlzásba viszi a bratyizást és olyan dolgot oszt meg Cade-del, ami toltál kikészíti szegénykét. L Itt az én szívem is vérzett.
És ebben a sebezhető állapotában látja meg Max-et és az épp aktuális link barátját.
Na, és innentől kezdve változtatnék meg egy-két dolgot. Mert mennyire normális dolog már, hogy Max nem tartja magát elég jónak egy Cade féle fiúhoz, de lazán odaszambázik hozzá, hogy segítséget kérjen tőle. Nem is akármilyet. Csak én vagyok olyan kishitű, hogy ha hasonló helyzetben lennék, nem mernék a közelébe sem menni egy ilyen Aranyfiúnak, mert miért is segítene nekem? Sokkal jobban félnék attól, hogy körberöhög, amiért egyáltalán meg mertem szólítani… Szóval ezt a megismerkedést tutira másként oldanám meg. Valamint kicsit lassítanék a tempón.
Helvecia: A találkozás az elején Max és Cade között nagyon viccesre sikeredett. Sőt ha lehet azt mondani, akkor egyedülállóra is. Max-nak telefonon jelentkeztek váratlanul a szülei, hogy meglátogatják, ő meg egy zsúfolt kávéház kellős közepén állt az új barátjával, akit mindenáron el akart titkolni a szüleitől, valamint olyan ruha volt rajta, amelyből kilátszottak a tetkói, amit felnőtt létére is titkol a szüleitől. Gyorsan döntött, és miután elküldte a barátját, beült Cade mellé, aki magányosan ült egy asztalnál és alkut ajánlott neki.
Ezzel kezdetét veszi egy szomorkás és egyben vicces romantikus történet.
Talán csak Max pasiját tüntettem volna el, hogy ne is legyen, túl sok felesleges problémát okozott a későbbiek során.
*Romantikus könyv. Szerinted mennyire és milyen szinten?
Ellie: Nyálon-túli-klisé-szótár. Azt hiszem ez lesz a megnevezése.
Először is akkora baromságot, hogy a jó fiúk nem csókolnak jól. Na nem tudom az írónő kikkel jött össze, de tuti sok defektes lehetett közöttük. (Lehet ez az oka, hogy Amerikában annyi nő a börtön viselt pasikért van oda? ) Mintha egy szenvedélyes csókot csak egy füvező adhatna. Az év poénja.
Egyébként meg attól, hogy valakinek tetoválása van, még nem lesz „rossz”. Ez a jó kislány-jó fiú-rossz fiú-rossz lány klisé baromság.
A másik „kedvenc.” Elmegy, a kidobó szünetre hát nem pont akkor támadják meg? És még sorolhatnám, de nem akarom az összes poént lelőni.
Megjegyezném vártam, hogy mikor bukkan fel egy amnéziás ex mint a „jó” kis brazil szappanoperákban.
Jules: Abszolút romantikus könyv. Tökéletes férfival, aki mindenben támogat, mindent helyrehoz, és aki annyira hisz a lányban, hogy mindenhez erőt ad neki. Na, ilyen nincs, csak a mesékben. Meg a romantikus könyvekben. Tehát aki realitást keres egy történetben, az sürgősen tegye le a kezéből ezt a könyvet. :)
Helvecia: Hmm, hát tagadhatatlan, hogy romantikus, de azért cukormázat senki ne képzeljen el, főleg ilyen szereplők mellett. Egyszerűen Max drámai, vad, zenész személyisége és Cade tökéletes kinézete és viselkedése, de megtört egója nem tűri meg a szirupos jeleneteket, sok humorra és szomorkás jelenetre viszont számítson mindenki. Nekem tökéletes volt, egyszerűen szeretem, ha valami más. Nekem tetszett, majdnem jobban, mint az első rész, sokkal jobban szórakoztatott és még ha voltak is benne klisék, az elsőhöz képest még kiszámíthatatlan és izgalmasabb is lett. Éljen a romantika!
* Pár szóban jellemezd, hogy milyen volt a könyv hangulata, hogyan hatott rád:
Ellie: Érzelmileg hatott rám az biztos. Majdnem megölt az unalom.
Jules: Eleinte nagyon megfogott Cade bánata. Egyébként is szeretem a melankolikus karaktereket.
Később viszont nem éreztem semmilyen magával ragadó hangulatot. Kicsit azt éreztem, hogy ez a rész nem lett annyira átgondolva, mint az előző rész.
Helvecia: A könyvben úgy keverednek a hangulatok, hogy hirtelen fel sem tudom sorolni mindet. Ugye az elején szomorkás, de vicces, pattognak a szikrák. Majd voltak szenvedélyes jelenetek, nem csak a szexre kell gondolni, mert azt máshogy nem lehet jellemezni, amikor Max a színpadon énekel, hiszen én éreztem a könyv lapjain, hogy mennyire szenvedélyesen kell neki, hogy kiénekelje magából az érzéseket. Nem tudom, engem akkor és ott teljesen a székhez szegezett.
* Szereplők: Ki volt a kedvenced, kit utáltál, milyenek a mellékszereplők? Van a mellékszereplők között olyan, akit szívesen látnál főszerepben?
Ellie: Max: őt addig vertem volna, míg fel nem nő agyilag. Kívülállóként látni lehet, hogy ez a lázadó szelleme egy baromság. Megjátssza az egész életét anyuci és apuci pénzén. Igen ezen a részen kiakadtam, hogy így vitte tovább, hogy megkeresse a csávót. Áh nem is számító. Nagyon ostobán viselkedett. Főleg a férfiak terén. Egy épp eszű nő nem állna szóba egy fűtől elszállt zokni agyú pasassal. Vagy csak nekem vannak nagy igényeim?
Cade: Az elejei depis hangulatát nem igazán bírtam. Az meg, hogy így Bliss úgy Bliss, majd meglátja Max-et és hú ő már oda van érte. (kicsit nem volt gyors? mégsem lehetet igazán szerelmes) De az tény, hogy jobban bírtam, mint Max-et. Azért ő felnőttként viselkedett úgy a könyv felétől.
Milo: őt olvasnám saját könyvben. Nagyon jópofa volt a furcsa piával pecsételjük meg a hülyeségeinket ötletével. (azt részt kifejezetten bírtam)
Jules: A kedvencem a tökéletessége ellenére Cade volt, főleg az elején. Már az előző részben is nagyon szerettem. Eleinte azt gondoltam, ő is személyiség változáson megy majd keresztül, és a végére kiderül, ő sem tökéletes. Hogy ez nem történt meg, az egy kicsit csalódottá tett. De még mindig ő volt a szerethetőbb a két főszereplő közül.
Max-szel viszont komoly problémáim akadtak, annak ellenére, hogy már csak Cade miatt is szeretni akartam. De lássuk be, nem ő a könyvben a legjobban felépített karakter. Lázadóként írja le őt az írónő, lázad a szülei elvárásai ellen, DE azért attól nem ódzkodik, hogy elfogadja a szülei pénzét. Sőt, teljesen kiakad, amikor meg akarják tőle vonni az anyagi támogatást, hogy végre kezdjen magával valamit. És itt a bibi. Nem őszinte a szüleivel, nem vállalja előttük önmagát, de azt elvárja, hogy megértsék és támogassák. Hát, azt kell, hogy mondjam, az ilyen ember nem lázadó. Sokkal rosszabb szavakat használnék rá, de nem szeretném senki érzéseit sem megbántani, mert bizonyára sokan szerették őt.
A mellékszereplők közül Milo-t látnám szívesen főszerepben egy későbbi részben. Érdekes figura. Annyi már most is kiderült róla, hogy önzetlen jó barát, akinek jó meglátásai vannak, és aki (végre) hangot is ad a véleményének. Az is felsejlik ebben a részben, hogy mély érzései vannak, ám megsebzett. Szóval határozottan érdekelne, mi történt vele a múltban, és hogyan alakul a jövője. :)
A többi mellékszereplőnél én a mellék jelzőt emelném ki, senkit sem hozott közelebb számomra az írónő annyira, hogy kíváncsivá tegyen.
Helvecia: Mindenkit kedveltem, Max szüleit és a sógornőjét már kevésbé. Tetszett, hogy Max kemény csajnak tűnt, de mégis Cade nyűgözött le. Teljesen más megvilágításból láttam az ő könyvében, és még ha nem is ment át nagy változáson az első részhez képest, de itt valahogy jobban megtalálta önmagát és jó volt látni, ahogy küzd a szeretett lányért.
* Kinek ajánlod?
Ellie: Akit nem zavar a klisé halmazok tömkelege és szereti az egyszerű könyveket.
Helvecia: Természetesen azoknak, akik olvasták az első részt, igaz, hogy más a hangulata ennek a résznek, de nekem sokkal jobban tetszett. Persze senki se számítson világmegmentő akciókra, egyszerűen csak hagyni kell, hogy kikapcsolj és merülj el egy romantikus mesében.
Jules: Mindenkinek, aki szereti a tökéletes jó fiúkat, akik mindig a tökéletes dolgot mondják a tökéletes pillanatban. És azoknak, akiket egyáltalán nem zavar, ha nem minden felvetülő kérdésre kapnak megoldást a könyvben (SPOILER ON: gondolok itt Bethany esetére, Cade és Max karrierjére, ami szerintem ebben a korban jóval meghatározóbb probléma kellene, hogy legyen. SPOILER OFF)
* Kedvenc idézeted?
Jules: „Egy idő után – ami lehetett egy örökkévalóság vagy néhány másodperc is – azt suttogta:
– A fájdalom megváltoztat minket. Az enyém azt érte el, hogy tökéletes legyek, hogy soha többé ne akarjon elhagyni senki.
Nagy levegőt vettem.
– Te arany lettél, én pedig dühös.
Az egyik kezével megfogta az állam, és felemelte a fejem, hogy ránézzek.
– Téged megerősített a fájdalom, Max. Szenvedélyessé és élettel telivé tett. Mindkettőnket azzá formált, amilyenek most vagyunk.
Egy nevetés furakodott át a tüdőmben tábort vert fájdalmon, és kiszökött a torkomon.
– Aranyfiú és Dühös lány.
– Írnunk kellene egy képregényt a kalandjainkról.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése